Első nap reggel
Igazán jól aludtam, de a szokott időben fél 8-kor felébredtem. Kávé a teraszon. Néztem a Gzirai nyüzsgést, az öblöt, a tenger ezer színét ahogy rásütött a nap és mivel egyre melegebben sütött, gondoltam napozok egyet ha már elvittem magammal a fürdőruhát ne legyen hiába. Kb fél órát bírtam a napon annyira meleg volt, meg közben a Tesóm is felébredt, kezdődött a nap. Míg Ő kávézott én megreggeliztem, vittem magammal mindent ami kellhet, a cukorbetegség miatt ez nekem fontos. Közben megbeszéltük hogy körül kellene nézni a környéken, hátha találunk reggelire valamit ami a Tesómnak is megfelel és elindultunk. Mivel meleg volt és azt hittem csak a környékre megyünk, így nem öltöztem túl. Papucs, térdgatyó, póló és mehetünk.
Városnézés a Gzira öbölben
Elindultunk vásárolni, amiből az lett hogy az öböl végéig elmentünk (nem mondható kicsinek a táv így utólag). A Tesóm az Ő tempójában ment az orra után, én a papucsban klaffogtam utána és közben mindent is lefotóztam amit egy picit is érdekesnek találtam. Az öböl végén lementünk a tengerhez ami Tigné Point néven szerepel a térképen és ami Máltáról lévén szó sziklás volt, de hát mi ez nekem a kaland az kaland, a papucsot meg le lehet venni mielőtt kitöröm a nyakam. Úgyhogy mezítláb mászkáltam a sziklákon, amiket a napsütés már szerencsére felmelegített.
A Tesóm kitalálta hogy nézzük meg a másik oldalt is ha már itt vagyunk az öböl csúcspontján. A térdem fájdogált egy kicsit, a kor meg néhány térdre esés következményeként, de bírtam ha néha kicsit sántítva is. Zárójelben jegyzem meg nem valaki előtt borultam térdre, hanem mert én egy helyben állva is képes vagyok ilyesmire, szuper vagyok, nna! 🙂 Szóval térdfájás ide vagy oda, ha már itt vagyok nem hagyok ki semmit, ez a mottóm. Lássunk mindent amit lehet, tehát mentünk. A felállás ugyanaz volt mint eddig, a Tesóm trappolt elől én sántikálva fotózgattam a mindent is, hagy lássák az otthoniak mi mindent láttam.
A kilátás mindenhonnan pazar volt, közben fotóztam bőszen minden irányba, hogy ne csak a Tesóm háta maradjon meg az utókornak. Nagyon érdekes volt, ahány ház annyi féle építészeti stílus, a régi házak tetejére modern emeleteket húztak, mindenhol színes kazettás erkélyek, meredek utcák, némelyik elég szűkös is. Régi házak közé modern emeletes házak épültek, felhőkarcolók is, egy régi árkádos rész takarásában felfedeztünk egy plázát, a The Point Shopping Mall-t. Persze be kellett menni, mert a Tesóm addigra már elég éhes volt (reggelizni indultunk ugye, csak mindig lett valami érdekes amit meg kellett nézni) és hát az én reggelim is régen volt. A pláza is érdekes volt, kívül régies és kicsit kopottas körben egy árkádos résszel és külső terasszal, de belül minden modern és ami meglepő volt, lefelé terjeszkedett. Kb 4 szintet számoltam össze lefelé.
Találtunk egy péksüteményes részt ahol megkóstoltunk valami pisztáciás sütit, finom is volt, csak a székeket méretezték kicsit magasabb embereknek mint én, mert egyrészt alig tudtam felmászni rá, másrészt kétszer is majdnem leestem. Azért ezt megúsztam szerencsére, a saját bénázásomon jót röhögtem én is a Tesóm is, úgyhogy jó hangulatban mentünk tovább. A Plázából üzleteken keresztül jutottunk ki az árkád alá és egészen más útvonalon indultunk vissza a szállásra, ismét dombra fel és le, ami papucsban azért nem volt mindig egyszerű. Úgy eltelt az idő, hogy mire visszaértünk a szállásunk közelébe, már bőven elmúlt az ebédidő is.
Végre ebéd
Útközben kitaláltuk hogy el kéne menni hajózni a többiekkel de mire sikerült elérni Őket telefonon, Ők már azon a hajón voltak amit mi is kinéztünk. Ha már így jártunk, akkor kipróbáltunk egy Smokehouse nevű éttermet, ahol máltai kolbászt ettünk, sült császárhúst és csirkeszárnyakat salátával „reggeliebéd” gyanánt.
Nekem nagyon ízlett, ráadásul diéta kompatibilis is volt. Akkora adagot kaptunk, hogy akármennyire is éhesek voltunk 10 ezer lépés megtétele után, nem bírtuk mindet megenni így a maradékot elcsomagoltattuk és majd jó lesz vacsorára jelszóval visszavittük a szállásra némi bevásárlással megspékelve, hogy másnap se éhezzünk. Útközben Szent Patricknak öltözött zöld „manó kalapos” emberkékkel találkoztunk, az étteremben tudtuk meg hogy éppen Szent Patrick napja van, vagyis mindenhol buli lesz este.
Személy szerint hulla fáradt voltam, a térdem úgy fájt hogy hideg vizes borogatással próbáltam kezelni, no meg fájdalomcsillapítóval de nem bántam, mert nagyon sok szépséget láttunk.
folyt. köv
