Az egész úgy kezdődött, hogy az Öcsém megkérdezte tőlem, nincs e kedvem Spanyolországba utazni Vele. Volt kedvem, naná! Egyrészt mert még soha nem utaztam a Tesómmal, másrészt nem jártam Spanyolországban és harmadrészt nem ültem még repülőn.
A Sors úgy hozta, hogy Spanyolország ugrott, de bejött helyette úti célként Málta, ami szintén bakancslistás volt nekem és végül is oda is megy repülő. Az utazásom hírére a gyerekeim gyorsan összeadták szülinapomra a repjegyet (nehogy itthon maradjak), a Tesóm azt mondta, a szállást Ő fizeti a 65. szülinapomra, így nekem csak költőpénz kellett, meg összerakni a poggyászomat. Idáig volt az eufória, de kezdődtek a gondok…:D
Az előkészületek
Még repülőjegyünk sem volt, mikor én már becsomagoltam a táskámat, méricskéltem, belefér-e a 20x30x40 cm méretbe, amit a repülőre fel lehetett vinni. Milyen lesz az idő, mit vigyek magammal, hogy minden esetre fel legyek készülve? Három gyerekem van, utaztam is már külföldre, van gyakorlatom, gondoltam én. Na de! Azok az utak már nem mostanában voltak, autóval mentünk, ide-oda azért mindig be lehetett dugni azt ami már nem fért a táskába, de a repülő nem autó és ami nem fér a batyuba, az bizony itthon marad.
Először beraktam 2 könnyű hosszúnadrágot, 5 pólót (színben passzolót a többihez, merthogy azért ha már öregecske is vagyok, azért csak nőből vagyok!), egy sortot, egy térdnadrágot, fehérneműt, gyógyszert, piperét, vérnyomás és vércukormérőt, papucsot, kintit és bentit, egy hosszú ujjú pólót, hálóinget és már tele is volt a tatyó. Igen ám, de vinni akartam még diabetikus kenyeret, kekszet és valami reggelinek valót, telefon töltőt, átalakítót, power bankot, meg a pénztárca, iratok és még valami, de sehogy nem fért be.
És akkor elkezdtem kipakolni, szortírozni. Mindezt kb 2 héttel a tervezett indulás előtt. Mire elindultunk, nem tudom hányszor pakoltam ki és be, variáltam át a mit és mennyit, de a végén befért szinte minden, kivéve a vérnyomásmérőt és a vércukormérőt, azok maradtak itthon. Hálistennek nem is volt szükségem egyikre sem. Ettől függetlenül, az indulás előtt egy nappal kezdődött a para vajon mit hagyok itthon? Akkor elkezdtem azért kipakolni, hogy biztosan eltettem e?
Nem tudom hány ki és bepakolást csináltam, mire meggyőződtem róla hogy minden fontos dolgot elraktam, de addigra már megnyugtattak hogy ami nincs benn, arra biztos nem is lesz szükségem, de ha mégis akkor mindenre jó a MasterCard!
Az indulás
És végre elérkezett az indulás napja, amikor jött a para, hogy kiérünk-e időben. Biztosan idegesítő voltam a Tesómnak, de hát na! Ő már rutinos, nekem ez volt az első, hadd parázzak már egy kicsit, nincs igazam? És akkor végre ott álltunk a biztonsági kapunál, beszállókártyák kinyomtatva, mindenről ki vagyok okosítva, mindent kiraktam, levettem, be a dobozokba, átvilágítás, minden oké, folyadékos zacskó is rendben, lehet öltözni, csak két kabát, táska, nyakba akasztós iratos pipa, de a dobozokat otthagytam.
Táska le, dobozok megfog és elejt, persze rá a lábamra. Nem is én lennék ha nem történne semmi, akik ismernek, már tudják. Tesóm röhög, diszkréten a személyzet is mosolyog, én nem annyira, de dobozok a helyükön, irány a repülő gondoltam én, de nem. Még előbb át kellett menni a „dutyfrín”, ahol is nekem víz kell, nem bírok ki két órát szomjan. Ne vegyél, lesz még, mondja a Tesóm, oké kimegyek de nincs a közelben semmi és szomjas vagyok, mert nincs vizem. Jó, akkor menj vissza, mondja a Tesóm, majd amikor kijövök a vízzel, akkor látom, hogy tényleg lehetett volna venni máshol is, de ez legalább már az enyém! 🙂
Gyors cigi, aztán irány a gép, közben egy két szelfi az itthoniaknak, lássátok, hogy Anyátok tényleg repülni fog és nem seprűn, ahogy a Vőm gondolta! 😀 Repülnék én azon is de nincs, a partvis pedig az istennek sem akar repülni, ez van. A porszívó még talán, de azt nem próbáltam még, meg amúgy is túl drága, hogy karambolozzak vele a légtérben, meg szerintem néhány pilóta sokkot is kapna, ha egy vénasszony kerülne a szemük elé egy porszívón lovagolva! Pilótaként én is azt kapnék! 🙂
A gépen
Na végre a gépen, én középen, az Öcsém hátul, a barátok akik szintén velünk utaztak elől, esélye sincs hogy beszélgessünk. Balról az ablaknál az Útitárs telefonon játszik előre hajolva, de mikor látja hogy kezdő repülős vagyok és fotóznék, kedvesen hátradőlt és hagyott „játszani”. Érdekes élmény volt, cseppet sem félelmetes. Mintha egy gyorsvonaton ültem volna. Gyorsan eltelt a 2 órás repülőút, csak ne görcsölt volna be a derekam. Mert miért ne pont ott, ahol esélyem sincs macskanyújtózkodásos jógapózt „elkövetni”, amit ilyenkor szoktam.
Megérkezés
Túléltem, a repülő is simán leszállt, irány a kijárat. Kicsit fájt a derekam, kicsit a térdem, kicsit nehéznek tűnt a táskám is, de azért csak felpréseltem magam a buszra irány a kijárat, gondoltam én, de nem így lett. Elvitt a busz egy épületig, ahol úgy éreztem, valami több kilométeres labirintuson kell kitalálni, hogy végre az áhított szabad levegőre érjünk és kiélvezhessük, hogy MÁLTÁN vagyunk!! Öten kétfelé mentünk ki, ti hol vagytok, mi hol vagyunk, mivel menjünk, hova is megyünk, szívjunk el egy cigit, stb után végre sikerült megtalálni a taxit és elindultunk a szállásokhoz. Szerencsére 80 méterre laktunk egymástól így egyszerűbb volt.
Hogyan jutunk be a szállásra játék
Gyönyörű volt az éjszakai Málta, bár többnyire csak a fényeket láttuk. Végre megérkeztünk a címhez. Kiszálltunk és újabb kaland vette kezdetét, a „hogyan jutunk be és hogy szerezzük meg a kulcsot” játék, ami roppant idegesítő volt, ugyanakkor vicces is. Ott álltunk este 9 körül egy szigeten csomagokkal és avval kellett játszani hogy hogyan szerezzük meg a kulcsot és utána még azt is hogy vajon melyik zárba illik bele? Merthogy csak ajtószámot kaptunk hogy hányadik emelet azt nem. Mindezt kétszer kellett mert ugye két külön szállásunk volt.
Némi ideges röhögés és sok „anyázás” után mindenhova bejutottunk és kezdődhetett a halleluja. Lévén én a legöregebb, meg egyébként is le kellett jelentkeznem a gyerekeimnél, maradtam a szálláson, míg a többiek elmentek vásárolni, aminek persze buli lett a vége. A kilátás a teraszról gyönyörű volt, az öböl, szemben Valletta fényei, a kikötő meg a nyüzsgés, a szállás is pazar, kell ennél több? Hát persze hogy kell! Mondjuk megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztása sör és Baleys formájában némi szilárdat is kívánt, úgyhogy irány az alattunk lévő Török étterem így elsőnek, aztán majd másnap felfedezzük a környéket. A kaja nekem ízlett, el is álmosodtunk, úgyhogy alvás.
Folytatás következik
