Képzeld el a helyszínt: egy eldugott terem, ahol a levegő feszült, és a sör szaga keveredik a régi bőr és a fertőtlenítőszer illatával. Két fiatalember áll egymással szemben, arcukat felemás védőfelszerelés takarja, kezükben egyenes, éles pengéjű kard – a Korbschläger. Nincs ide-oda rohangálás, nincs kitérés, csak állhatatos, merev távolság. Aztán jön a parancs: „Los!” – és eldördül a küzdelem, aminek a célja nem az ellenfél legyőzése, hanem az önmagunk feletti győzelem. Üdvözöljük a Mensur világában, a német diákpárbaj évszázados, bizarr és mélyen gyökerező hagyományában.
Történelem, szabályok és fém – Amiért EZ nem sport
A „Mensur” szó a latin mensura (mérték, távolság) szóból ered, és ez már önmagában is sokat elárul. Nem egy hagyományos párbajról van szó, ahol a halálos sérelem az elsődleges cél, és nem is sportvívásról, ahol a gyorsaság és a technika számít. A Mensur a diákszervezetek (Studentenverbindungen vagy Corps) zárt világának rituáléja, amely a német nyelvterületen (Németország, Ausztria, Svájc) él tovább – még ma is.
A története a 18. század végéig nyúlik vissza, amikor az egyetemisták körében még általánosak voltak a becsületi párbajok, sőt, a nyílt utcai verekedések is. Ez utóbbiakat a hatóságok megpróbálták betiltani (hiába), így a duellálási kultúra a Verbindungen belső, szigorúan szabályozott keretei közé szorult. A 19. század elejére a Mensur egyre inkább koreografált rituálévá vált, ahol a tényleges sérelem hiánya már nem volt akadály. A lényeg az állhatatosság demonstrációja lett.
- A fegyver: A legelterjedtebb a Korbschläger, egy egyenes, pengéjű kard, melynek markolatát kosár alakú védőlemez (kosár) borítja.
- A „pást”: Nincs mozgás. A párbajozók, az úgynevezett Paukanten-ek, fix távolságra állnak egymástól (ez a Mensur távolság maga), és kizárólag a karjukat és a fejüket mozgathatják.
- A védelem: A test nagy része vastag bőr- és vászonanyaggal (bandázsokkal) van védve: a nyak, a test, a karok és még az alkar is. Egy orrvédő is kötelező, amely gyakran egy Mensurbrille (Mensur-szemüveg) része, amely az egész szemet védi. Az egyetlen terület, ami (relatíve) védtelenül marad, az a fej és az arc felső része.
- A cél: Mivel a védekezést, a kitérést és a parírozást minimálisra csökkentették a szabályok, a küzdelem alapvetően a vágások állásáról szól. Nem a technikai vívótudás, hanem a bátorság és a lelki fegyelem bizonyítása a cél. Nincs győztes és vesztes. A Mensur célja a jellem formálása.
A becsület jelvénye: A Schmiss
Ez a pont az, ami a Mensurt a leginkább idegenné teszi a modern ember számára, és ami leginkább hozzájárult a legendájához: az arcsebhely – a Schmiss (vágás, seb).
A 19. század második felében és a 20. század elején a Schmiss valóságos becsületjelvénynek számított, különösen a felsőbb osztályok és a porosz katonatiszti kar körében. Egyértelműen mutatta viselőjének azt, hogy tagja egy Verbindung-nak, és alávetette magát a Mensur próbájának. A sebhelyek – főleg az arc bal oldalán – a vagányság, a fegyelem és a bátorság jelei voltak.
Bár szinte hihetetlennek tűnik, a széles körben elterjedt, ám vitatott anekdoták szerint egyesek még arra is törekedtek, hogy a sebek jobban látszódjanak: állítólag volt, hogy direkt széthúzták a sebszéleket, vagy lószőrt tettek a sebbe a feltűnőbb hegesedés érdekében. Ma már ez a gyakorlat – ha egyáltalán létezett ilyen mértékben – a múlté, és a sebhelyek inkább a technikai hiba jeleinek számítanak, de tény, hogy a Schmiss képzete örökre összefonódott a német diákélettel. Gondoljunk csak a korabeli festményekre, portrékra vagy a hollywoodi filmek (főleg a II. világháborús filmek) arisztokrata német tisztjeinek jellegzetes, pengenyomos arcára.
Kultúra, kommersz és korporációk
A Mensur elválaszthatatlan a Verbindungen kulturális világától. Ezek a diákszervezetek nem egyszerű egyetemi klubok, hanem szigorúan hierarchikus, élethosszig tartó szövetségek, amelyek mélyen gyökereznek a német akadémiai hagyományokban.
- A tagok: Az új tagok, a Füchse (rókák), a beavatási időszak után válnak teljes jogú tagokká, a Burschen (legények) taggá. A tagsággal jár a Mensur kötelessége is.
- A közösség: A Mensur eseményei nem nyilvánosak, zárt körben zajlanak, de a párbaj magát megelőzően és utána is a szervezet tagjai együtt ünnepelnek (vagy isznak bánatukra) a jellegzetes Kommers nevű szakestélyeken, a sör, a dalok és a rituálék részeként. A Mensur valójában nem két egyén, hanem két Verbindung közötti „párbaj”, egyfajta „csoportos erőpróba”.
- A Hálózat: A Verbindungen-ek sokszor befolyásos társadalmi hálózatokat jelentenek, amelyek a végzősök számára is segítséget nyújtanak a karrierben. A Mensur-on való helytállás a beavatás és a tagság elengedhetetlen, komoly próbája, melynek során a jelölt a becsület és a kötelesség szempontjából is alkalmasnak bizonyul a közösségre.
A modern mensur – Még mindig él?
A Mensur a 20. század második felében, főként a két világháború borzalmai után (amikor is a Schmiss gyanúsan összekapcsolódott a náci elit egy részével), elvesztette korábbi népszerűségét, sőt, Németországban egy időben betiltották.
Azonban a 21. században is léteznek még schlagende Verbindungen (vívó/Mensurt gyakorló szervezetek), bár számuk elenyésző a teljes diákság körében. A Mensur ma is mélyen megosztja a német társadalmat: sokan anakronisztikus, veszélyes és elitista hagyománynak tartják, amelynek nincs helye a modern egyetemi életben. A Verbindungen-ek védői szerint viszont a Mensur az önfegyelem, az önismeret és a felelősség egyedülálló iskolája, amely a kényelmes, modern világban is értéket képvisel.
Bármelyik oldalon is álljunk, tény, hogy a Mensur egy olyan kulturális jelenség, amely évszázadokon át formálta a német akadémiai kultúrát és az elitképzést. Egy szigorú, rituális tánc a karddal, ahol a legfontosabb ellenfél nem a szemben álló Paukant, hanem a saját félelem.
És ha legközelebb egy régi filmben vagy festményen egy heges arcú, fess német úriembert látunk, tudni fogjuk, hogy az a seb több mint egy régi vágás: a Mensur történetét hordozza magán. A bátorság és a becsület sajátos, élesre fent történetét.
